Többen kértétek, írjam le a mesterséges megtermékenyítés menetét és azt, mennyibe kerül. Bevallom, nem szívesen teszem, mert ez kicsit olyan, mintha árcédulát aggatnék a gyerekeimre. De mivel azt írtátok, alig van fórum, ahol igazán őszintén foglalkoznak a témával és nagy segítség lenne, ezért mégis úgy döntöttem, megteszem. Hangsúlyoznám: minden eset egyedi, minden történet más és más. Ez most egy lesz a sok közül.
Hettivel három-négy éve jártuk végig ezt az utat, most érkezőinkkel idén télen. Emlékezetből írok mindent, a pontosság igénye nélkül. Az pedig természetes, hogy sosem volt kérdés: legyen-e gyerekünk, ne legyen gyerekünk, belevágjunk-e vagy sem, fizessünk-e, ne fizessünk. Hetti és hamarosan világra bújó kislányunk és kisfiunk minden pénzt megérnek. Csak megköszönni tudom a férjemnek, és kicsit magamnak, hogy tudtunk „csengetni”. Nem hangzik szépen, de sajnos tény, hogy manapság a legtöbb dolognak ára van, az élet pedig nem mindig igazságos…
Nos, mi sosem fektettünk nagy hangsúlyt a védekezésre, mert mindig is úgy éreztük a férjemmel, hogy ha nálunk kopogtatna valaki, örömmel beengednénk. De nem jött senki. Így egyre gyanúsabb lett a dolog. Nem akartunk sokáig várni, mert ha két ember eldöntötte, hogy gyereket szeretne, akkor ott nincs mese. Elsőként a férjemmel mentünk el egy andrológushoz, ahol a spermiumok számát, mozgékonyságát, vagyis életképességét nézik. A vizsgálat épp annyi időt vesz igénybe, amíg a páciens mintát „produkál”, majd egy-két óra múlva kész is az eredmény. Mi ezt magánúton intéztük, mert ha az állami kórházat választjuk, akkor: háziorvos, beutaló, várólista, rengeteg idő. Körülbelül 20-30 ezer forintba került. Nálunk már itt kiderült, hogy természetes úton vajmi kevés az esélyünk, be kellett hát jelentkeznünk egy meddőségi klinikára.
Mi a Kaáli Intézetet választottuk, mert ez volt az egyetlen hely, amiről tudtam, hogy valami ilyesmivel foglalkoznak. Nem is néztünk utána semminek, szinte azonnal kértem egy időpontot telefonon. Sajnos 3-4 hetet várnunk kellett. Az első konzultációnak volt egy minimális díja, és csak annyi történt, hogy elküldtek engem méhtükrözésre, gyógyszereket javasoltak. A férjem havi adagja 15-20 ezer forint volt, az enyémek is körülbelül ennyit kóstáltak. A méhtükrözésre az inszemináció miatt volt szükség (átjárhatók-e a petevezetők), meg azért, hogy egyáltalán képet kapjanak a méhemről, alkalmas-e egy baba megfoganására, kihordására. Ismét magánorvoshoz mentünk (őt a Kaáliban ajánlották), mert nem szerettünk volna heteket, hónapokat várni az állami kórházban. Ezt a vizsgálatot a nő ciklusához kötik, nem mindegy, mikor kerül rá sor. Általában altatásban végzik, ami után egy napot bent kell feküdni a kórházban, de néhány helyen –kisebb műszerrel- megcsinálják ambulánsan, ami után otthon kell pihenni. Ezt választottam, 75 ezer forintért. A vizsgálat nagyon kellemetlen, de aki babát szeretne, rezzenéstelen arccal kibírja.
![maternity]()
Nálam itt derült ki, hogy mindkét petevezetékem el van záródva, így teljességgel lehetetlen, hogy ebben az állapotban, természetes úton valaha teherbe essek. Mivel ezáltal nem tudták megnézni a méhem belső falát, ezért egy laparoszkópos műtétre volt szükség, ahol megpróbálták járhatóvá tenni a petevezetőket. Mivel nem szerettünk volna újabb heteket, hónapokat várni, ezért ismét a magánklinikát választottunk, ahol egy héten belül meg is műtöttek. Ha jól emlékszem, 80-100 ezer forintért (idén, második nekifutásunkkor egy hasonló műtétre volt szükségem, ennek az árnak a duplájáért). Az egyik petevezetőmet sikeresen átjárhatóvá tették, de a másikat csak részlegesen tudták. Varratszedés, sebgyógyulás, egy hónap múlva hormonkezelés, majd kezdődhet az inszemináció. Nálunk az elsőt rögtön lefújták, mert túlstimuláltak hormonnal, ezért rengeteg petesejtem érlelődött, ami -ha mind megfogan- életveszélyes lett volna rám nézve. Vagyis újabb egy hónap várakozás, kicsit kevesebb hormonnal. Egy inszemináció ára 50-60 ezer forint, plusz az ahhoz szükséges gyógyszerek. Havonta egyszer, az ovuláció környékén végzik el. Mivel a Kaáli Intézetet félig támogatja az OEP, ezért magát a lombikprogramot nem kell kifizetni (csak a hozzá való gyógyszereket), viszont előtte részt kell venni hat sikertelen inszemináción.
Amíg eljutottunk az első „kísérletig”, öt-hat hónap telt el. Már nem is számoltuk, hányszor kellett vért adnom, a férjemnek hányszor kellett mintával szolgálnia. Hormonpanel, TBC és AIDS-teszt, különböző vizsgálatok, amelyek mind-mind további pénzekbe kerültek. Persze ezt is lehet állami kórházban végeztetni, de az ottani út sokkal rögösebb és hosszabb.
Hetti a negyedik, a még bennem lakozó srácok az első megtermékenyítés alkalmával fogantak meg. Hettinél az első vizsgálattól a pozitív terhességi tesztig körülbelül 9-10 hónap telt el, az ikreknél ez jóval kevesebb volt, alig 3 hónap. Ez nagy szerencseként könyvelhető el, mert a legtöbb pár évekig küzd azért, hogy babájuk születhessen. Sőt, több nő teljesen kiégve mesélte nekem, hogy 8-10 éve nem válhatnak anyává. Hálás vagyok a sorsnak, hogy nekünk –a többi meddő párhoz képest- csettintésre ment a dolog!
A folyamatos várakozás, az elgyötörtség, a sikertelen próbálkozások megkeserítik egy nő ezen életszakaszát. Legalábbis én sokszor éreztem így. Mivel huszonöt-huszonhat évesen extra fiatalnak számítottam, ezért gyakran furcsán néztek rám orvosok, asszisztensek, terméketlen nők. Pedig nekem ugyanúgy nem lehetett gyerekem, mint egy harmincvalahány évesnek. Annyival szerencsésebb voltam, hogy hamar megtaláltam azt a férfit, akivel kézen fogva végigsétálhattam ezen az úton. Ha ketyegett is, akkor alig hallhatóan tette a biológiai órám, bár a férjem tizenegy évvel idősebb nálam, a hozzánk hasonló esetekben mindig a nő életkora, állapota a fontosabb. Hiszen az ő szíve alatt kell kilenc hónapig biztonságban laknia egy magzatnak, majd utána neki kell világra hoznia az új életet.
![pocakos]()
Volt egy elkeseredett pillanatom, amikor azt éreztem: semmi nem történik, mindig csak várnunk kell, egy helyben toporgunk. Ekkor kértem időpontot egy teljesen magán intézménybe, ahol az első konzultáció 15 ezer forintba került, s tulajdonképp ott azt csináltak volna velem, amit kívánok. Ha nem szerettem volna inszemináción részt venni (ami egyébként 5-15 %-os sikerességgel működik), akkor simán kihagyhattam volna és következhetett volna azonnal a lombikprogram (100 beültetésből 30-35 élet fogan meg). A kötöttségektől könnyedén eltekintenek 300-400 ezer forintért. Végül nem mertem belevágni ebbe a költséges variációba.
Maradtunk a Kaáliban, ugyanannál az orvosnál, akinél elkezdtük. Csak ajánlani tudom őt. Bevallom, az elején nem volt túl szimpatikus, nem beszélt sokat, de végül jól tettük, hogy nem szakítottunk vele. Amikor a második gyermek reményében kerestük fel őt, kifejezetten örült nekünk, sokkal barátságosabb volt, és lám-lám ismét szerencsét hozott a személye. Mindent köszönök neki!
Csakis buzdítani tudok minden olyan párt, aki régóta próbálkozik természetes úton sikertelenül, hogy vizsgáltassa ki magát, mert lehet, hogy csak egy aprócska problémába ütközik a fogantatás, amit rövid úton lehetne orvosolni! Jelenleg az a pár számít meddőnek, akiknél egy-másfél év rendszeres házaséletet követően sem történik semmi. Szerintem nem biztos, hogy meg kell várni ezt az időt! Mindig is annak a híva voltam, hogy ha „baj” van, az derüljön ki minél előbb. Rengeteg féle, fajta út létezik, egyáltalán nem biztos, hogy a miénket kell járnia mindenkinek. Egy babának csak eszmei értéke létezik, a valóságban egy új élet felbecsülhetetlen!
És még egy tanács: aki eddig megosztotta velem kétségeit, félelmeit, aggodalmait, annak mind azt tanácsoltam, hogy gondoljon csak a mi esetünkre. Nem rég még hormoninjekciókat szúrtak a hasfalamba, szorgosan vezettem a menzesznaptáram és kiborultam, ha valaki terhes lett vagy szült a környezetemből. Néhány év elteltével pedig büszke és boldog édesanyja vagyok egy két és féléves csodának, két-három hónap múlva pedig még két csodát tarthatok a kezemben. Pedig nem rég még én is ott feküdtem megtermékenyítésre várva, ahol a meddő nők többsége…
![elso_anyas]()
A következő bejegyzésemben arról fogok írni, „mennyibe kerül” a terhesség kilenc hónapja, s mennyivel emelkedik a tét, ha valaki ikrekkel várandós.
Hettivel három-négy éve jártuk végig ezt az utat, most érkezőinkkel idén télen. Emlékezetből írok mindent, a pontosság igénye nélkül. Az pedig természetes, hogy sosem volt kérdés: legyen-e gyerekünk, ne legyen gyerekünk, belevágjunk-e vagy sem, fizessünk-e, ne fizessünk. Hetti és hamarosan világra bújó kislányunk és kisfiunk minden pénzt megérnek. Csak megköszönni tudom a férjemnek, és kicsit magamnak, hogy tudtunk „csengetni”. Nem hangzik szépen, de sajnos tény, hogy manapság a legtöbb dolognak ára van, az élet pedig nem mindig igazságos…
Nos, mi sosem fektettünk nagy hangsúlyt a védekezésre, mert mindig is úgy éreztük a férjemmel, hogy ha nálunk kopogtatna valaki, örömmel beengednénk. De nem jött senki. Így egyre gyanúsabb lett a dolog. Nem akartunk sokáig várni, mert ha két ember eldöntötte, hogy gyereket szeretne, akkor ott nincs mese. Elsőként a férjemmel mentünk el egy andrológushoz, ahol a spermiumok számát, mozgékonyságát, vagyis életképességét nézik. A vizsgálat épp annyi időt vesz igénybe, amíg a páciens mintát „produkál”, majd egy-két óra múlva kész is az eredmény. Mi ezt magánúton intéztük, mert ha az állami kórházat választjuk, akkor: háziorvos, beutaló, várólista, rengeteg idő. Körülbelül 20-30 ezer forintba került. Nálunk már itt kiderült, hogy természetes úton vajmi kevés az esélyünk, be kellett hát jelentkeznünk egy meddőségi klinikára.
Mi a Kaáli Intézetet választottuk, mert ez volt az egyetlen hely, amiről tudtam, hogy valami ilyesmivel foglalkoznak. Nem is néztünk utána semminek, szinte azonnal kértem egy időpontot telefonon. Sajnos 3-4 hetet várnunk kellett. Az első konzultációnak volt egy minimális díja, és csak annyi történt, hogy elküldtek engem méhtükrözésre, gyógyszereket javasoltak. A férjem havi adagja 15-20 ezer forint volt, az enyémek is körülbelül ennyit kóstáltak. A méhtükrözésre az inszemináció miatt volt szükség (átjárhatók-e a petevezetők), meg azért, hogy egyáltalán képet kapjanak a méhemről, alkalmas-e egy baba megfoganására, kihordására. Ismét magánorvoshoz mentünk (őt a Kaáliban ajánlották), mert nem szerettünk volna heteket, hónapokat várni az állami kórházban. Ezt a vizsgálatot a nő ciklusához kötik, nem mindegy, mikor kerül rá sor. Általában altatásban végzik, ami után egy napot bent kell feküdni a kórházban, de néhány helyen –kisebb műszerrel- megcsinálják ambulánsan, ami után otthon kell pihenni. Ezt választottam, 75 ezer forintért. A vizsgálat nagyon kellemetlen, de aki babát szeretne, rezzenéstelen arccal kibírja.
Nálam itt derült ki, hogy mindkét petevezetékem el van záródva, így teljességgel lehetetlen, hogy ebben az állapotban, természetes úton valaha teherbe essek. Mivel ezáltal nem tudták megnézni a méhem belső falát, ezért egy laparoszkópos műtétre volt szükség, ahol megpróbálták járhatóvá tenni a petevezetőket. Mivel nem szerettünk volna újabb heteket, hónapokat várni, ezért ismét a magánklinikát választottunk, ahol egy héten belül meg is műtöttek. Ha jól emlékszem, 80-100 ezer forintért (idén, második nekifutásunkkor egy hasonló műtétre volt szükségem, ennek az árnak a duplájáért). Az egyik petevezetőmet sikeresen átjárhatóvá tették, de a másikat csak részlegesen tudták. Varratszedés, sebgyógyulás, egy hónap múlva hormonkezelés, majd kezdődhet az inszemináció. Nálunk az elsőt rögtön lefújták, mert túlstimuláltak hormonnal, ezért rengeteg petesejtem érlelődött, ami -ha mind megfogan- életveszélyes lett volna rám nézve. Vagyis újabb egy hónap várakozás, kicsit kevesebb hormonnal. Egy inszemináció ára 50-60 ezer forint, plusz az ahhoz szükséges gyógyszerek. Havonta egyszer, az ovuláció környékén végzik el. Mivel a Kaáli Intézetet félig támogatja az OEP, ezért magát a lombikprogramot nem kell kifizetni (csak a hozzá való gyógyszereket), viszont előtte részt kell venni hat sikertelen inszemináción.
Amíg eljutottunk az első „kísérletig”, öt-hat hónap telt el. Már nem is számoltuk, hányszor kellett vért adnom, a férjemnek hányszor kellett mintával szolgálnia. Hormonpanel, TBC és AIDS-teszt, különböző vizsgálatok, amelyek mind-mind további pénzekbe kerültek. Persze ezt is lehet állami kórházban végeztetni, de az ottani út sokkal rögösebb és hosszabb.
Hetti a negyedik, a még bennem lakozó srácok az első megtermékenyítés alkalmával fogantak meg. Hettinél az első vizsgálattól a pozitív terhességi tesztig körülbelül 9-10 hónap telt el, az ikreknél ez jóval kevesebb volt, alig 3 hónap. Ez nagy szerencseként könyvelhető el, mert a legtöbb pár évekig küzd azért, hogy babájuk születhessen. Sőt, több nő teljesen kiégve mesélte nekem, hogy 8-10 éve nem válhatnak anyává. Hálás vagyok a sorsnak, hogy nekünk –a többi meddő párhoz képest- csettintésre ment a dolog!
A folyamatos várakozás, az elgyötörtség, a sikertelen próbálkozások megkeserítik egy nő ezen életszakaszát. Legalábbis én sokszor éreztem így. Mivel huszonöt-huszonhat évesen extra fiatalnak számítottam, ezért gyakran furcsán néztek rám orvosok, asszisztensek, terméketlen nők. Pedig nekem ugyanúgy nem lehetett gyerekem, mint egy harmincvalahány évesnek. Annyival szerencsésebb voltam, hogy hamar megtaláltam azt a férfit, akivel kézen fogva végigsétálhattam ezen az úton. Ha ketyegett is, akkor alig hallhatóan tette a biológiai órám, bár a férjem tizenegy évvel idősebb nálam, a hozzánk hasonló esetekben mindig a nő életkora, állapota a fontosabb. Hiszen az ő szíve alatt kell kilenc hónapig biztonságban laknia egy magzatnak, majd utána neki kell világra hoznia az új életet.
Volt egy elkeseredett pillanatom, amikor azt éreztem: semmi nem történik, mindig csak várnunk kell, egy helyben toporgunk. Ekkor kértem időpontot egy teljesen magán intézménybe, ahol az első konzultáció 15 ezer forintba került, s tulajdonképp ott azt csináltak volna velem, amit kívánok. Ha nem szerettem volna inszemináción részt venni (ami egyébként 5-15 %-os sikerességgel működik), akkor simán kihagyhattam volna és következhetett volna azonnal a lombikprogram (100 beültetésből 30-35 élet fogan meg). A kötöttségektől könnyedén eltekintenek 300-400 ezer forintért. Végül nem mertem belevágni ebbe a költséges variációba.
Maradtunk a Kaáliban, ugyanannál az orvosnál, akinél elkezdtük. Csak ajánlani tudom őt. Bevallom, az elején nem volt túl szimpatikus, nem beszélt sokat, de végül jól tettük, hogy nem szakítottunk vele. Amikor a második gyermek reményében kerestük fel őt, kifejezetten örült nekünk, sokkal barátságosabb volt, és lám-lám ismét szerencsét hozott a személye. Mindent köszönök neki!
Csakis buzdítani tudok minden olyan párt, aki régóta próbálkozik természetes úton sikertelenül, hogy vizsgáltassa ki magát, mert lehet, hogy csak egy aprócska problémába ütközik a fogantatás, amit rövid úton lehetne orvosolni! Jelenleg az a pár számít meddőnek, akiknél egy-másfél év rendszeres házaséletet követően sem történik semmi. Szerintem nem biztos, hogy meg kell várni ezt az időt! Mindig is annak a híva voltam, hogy ha „baj” van, az derüljön ki minél előbb. Rengeteg féle, fajta út létezik, egyáltalán nem biztos, hogy a miénket kell járnia mindenkinek. Egy babának csak eszmei értéke létezik, a valóságban egy új élet felbecsülhetetlen!
És még egy tanács: aki eddig megosztotta velem kétségeit, félelmeit, aggodalmait, annak mind azt tanácsoltam, hogy gondoljon csak a mi esetünkre. Nem rég még hormoninjekciókat szúrtak a hasfalamba, szorgosan vezettem a menzesznaptáram és kiborultam, ha valaki terhes lett vagy szült a környezetemből. Néhány év elteltével pedig büszke és boldog édesanyja vagyok egy két és féléves csodának, két-három hónap múlva pedig még két csodát tarthatok a kezemben. Pedig nem rég még én is ott feküdtem megtermékenyítésre várva, ahol a meddő nők többsége…
A következő bejegyzésemben arról fogok írni, „mennyibe kerül” a terhesség kilenc hónapja, s mennyivel emelkedik a tét, ha valaki ikrekkel várandós.
